FizioDream

Gyógytorna, masszázs és fizioterápiás szolgáltatások Isaszegen

Hírek

Kedves Vendégeim! 2026. november 1-től emelkednek az áraim. A meglévő bérleteitek a lejáratukig érvényesek maradnak, és aki szeretne, október 31-ig még a jelenlegi áron vásárolhat bérletet. Köszönöm, hogy velem dolgoztok!
Évi

Rólam

Kazamér- Szilágyi Éva vagyok. 2010-ben végeztem a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán gyógytornászként, 2020-ban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Karán a mesterképzésemet fejeztem be. Munkámban a legmagasabb színvonalat próbálom képviselni, ezért folyamatosan képzem magam. Mindig találok valami új irányzatot, amit be tudok építeni a kezeléseimbe, így a szüli-, és névnapi ajándékom nem okoz fejtörést a családomnak. 🙂 Az a cél vezérel, hogy a hozzám fordulók a tőlem telhető összes kezelési lehetőséghez hozzáférjenek és az egyéni helyzethez mérten többféle megoldási lehetőséget kipróbálhassanak. Ezek után közösen választunk a legmegfelelőbb technikákból. Próbálom követni szakmámban az újításokat és munkám során a hazai-, és nemzetközi irányelveket közösen alkalmazom. Emellett szívesen dolgozom együtt társszakmák képviselőivel, mert hiszem, hogy a felmerülő problémákat komplexen a legjobb kezelni. Isaszegen a magán gyógytorna kezelőmben nagy hangsúlyt fordítok a tisztaságra és a kellemes környezetre, hogy a nálam töltött idő a hatékonyságon túl feltöltődést biztosítson testednek és lelkednek egyaránt.

Tape

Továbbképzéseim:

2009: Fit-ball a fitnessben
2009: Terápiás kutya felvezető vizsga
2010: Fit-ball kismamák számára
2011: McKenzie “A” kurzus a lumbális gerinc vizsgálata és kezelése
2014: Kinezio taping kurzus
2015: FDM terápia
2020: Fizioterápia mesterképzés a Semmelweis Egyetemen
2020: Neurodinamika
2020: Nyaki gerinc szegmentális vizsgálata és kezelése
2021: Máj viscerális kezelése
2021: Méh viscerális kezelése
2022: Biofeedback tréning a kismedencei gyógyászatban
2022: Teljes viscerális sorozat. (rekesz, vese, lép, tüdő, szív, belek, gyomor, mellékvese, hólyag)
2025: Niann terapeuta képzés
2026-: Oszteopata képzés
2026-: Debreceni Egyetem Egészségügyi tanár szak

Árak 2026.10.31-ig

Első alkalommal a mozgásszervi állapotfelmérés 60-90 perc: 17.000 Ft.

Mozgásszervi állapotfelmérés első alkalom+ kezelés max.120 perc: 20.000 Ft.

Második alkalom és további kezelések: 13.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése saját szondával, melyet a helyszínen biztosítok 60-90 perc: 40.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése külső, egyszer használatos elektródával 60-90 perc: 25.000 Ft.

Biofeedback tréning meglévő szondával 30- 45 perc: 14.000 Ft.

Biofeedback tréning egyszer használatos külső elektródával 30- 45 perc: 15.000 Ft.

Kinezio- tape ragasztás kezeléssel együtt 1 testrész: ingyenes

Minden további testrész: 5.000 Ft.

Kinezio- tape ragasztás kezelés nélkül: Kicsi/ Nagy: 6.000/7.000 Ft.

Kismama- tape pocakra: 8.000 Ft.

Masszázs (max 60 perc): 13.000 Ft.

Bérlet 7+1 alkalmas (masszázs vagy gyógytorna): 91.000 Ft.

Bérlet 4 alkalmas (masszázs vagy gyógytorna): 47.000 Ft.

Fizetés bankkártyával is lehetséges!

Bérletek lejárati ideje 8 hónap. A bérlet átruházható, de állapotfelmérés szükséges előtte! A fel nem használt alkalmak árát nem áll módomban visszatéríteni!

A biofeedback csomag lejárati ideje az állapotfelmérést követően 6 hét! 

Kismamák csak külső szondával vehetnek részt a biofeedback tréningeken. Az ő esetükben mindenképp orvosi beutaló szükséges!

A 24 órán belül lemondott időpontoknál a kezelés teljes összege felszámítandó, vagy a bérletből levonásra kerül a következő alkalommal!

Árak 2026.11.01-től

Első alkalommal az állapotfelmérés 60-90 perc: 20.000

Első alkalom + kezelés max.120 perc: 25.000 Ft.

Második alkalom és további kezelések max. 60 perc: 15.000 Ft.

Kinezio- tape ragasztás kezeléssel együtt 1 testrész: ingyenes, minden további testrész 5.000 Ft. Kezelés nélkül 8.000 Ft. Kismama tape pocakra 10.000 Ft

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése saját szondával, melyet a helyszínen biztosítok 60-90 perc: 40.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése külső, egyszer használatos elektródával 60-90 perc: 28.000 Ft.

Biofeedback tréning meglévő szondával 30- 45 perc: 17.000 Ft.

Biofeedback tréning egyszer használatos külső elektródával 30- 45 perc: 15.000 Ft.

Masszázs: 15.000 Ft

Bérlet 8 alkalom: 105.000 Ft.

Bérlet 4 alkalmas: 55.000 Ft.

A korábbian megvásárolt bérletek ára nem módosul és november 1-éig lehetőség van még régi áron bérletet venni.

Biofeedback tréning

Biofeedback tréning

Köpölyözés

Köpölyözés

Medical flossing

Medical flossing

Kineziotape

Kineziotape

Gyógytorna

Gyógytorna

Viscerális terápia

Viscerális terápia

Medencefenék vizsgálat

Medencefenék vizsgálat

FDM kezelés

FDM kezelés

Kapcsolat

Telefonszám:

+36-70/4243421 

E-mail cím:

[email protected] 

Facebook: https://www.facebook.com/Fiziodream/

Cím:  2117 Isaszeg, Major utca 13.